Furcsa volt,
minden nagyon furcsa volt. A kín, ami napokig kínzott hirtelenjében eltűnt – a
szívverésemmel együtt, aztán meghallottam bumm… A szívem újra dobogott, de nem
olyan ütemesen, mint azelőtt.
Fehér plafon
volt felettem és a szoba szaga is jellegzetesen kórházi volt – fertőtlenítők
tömény használata. Élesebben láttam, s hallottam – mégse voltam teljesen jól.
Mintha valaki kiölte volna belőlem, amitől én vagyok én. Aztán megéreztem azt a
különös illatot – édes volt, nagyon édes.
-
Miss Belby – szólongatott az orvos, miközben
éles fény hasított a retinámba. – Örülünk, hogy újra köztünk van.
Kinyitottam a szám és megpróbáltam
közölni az orvossal furcsa érzéseket, azonban egy hang se jött ki a torkomon. A
tűz, ami egészen eddig végigkísért megnémított volna? Vagy aki megtámadt
eltörte a nyelőcsövem?
-
Kisasszony, tudja, hogy hol van? – Bólogattam. –
Tudja mi történt? – Megrántottam a vállam, majd bólintottam egyet.
Ránéztem az orvosra, s belevesztem a szemeibe.
Láttam minden fájdalmát, minden szomorúságot… Aztán megéreztem, mintha valaki
belemászott volna a fejembe. Megfogtam az orvos kezét, hogy jelezzek neki –
bőre jéghideg volt, akárcsak támadómnak.
-
Edward, azt hittem Edannel vagy – mondta az
orvos bársonyos hangján.
-
Mikor találtak rá? Utánanéztem, ez biztos, hogy
egy fajtánkbeli volt – nézett rám, mintha ott sem volnék.
-
De nem történt vele semmi, bár eddig egyszer sem
szólalt meg. És ver a szíve!
-
Hogyhogy nem szólalt meg? Miss Belby, tudja,
hogy hol van? – nézett rám a fiatalabb férfi. Hangja kemény volt, bár
sejtettem, hogy nem nekem szól.
-
Kórházban – hangom alig volt több suttogásnál,
de még ezt is meghallották. – Mi… történt?
-
Megtámadták, de szerencsére még időben
megtaláltuk. El tudná mondani, hogy mit érzett? – nézett rám a szőke hajú
férfi.
-
Égett, mindenem. Aztán nem volt szívverésem… Mi
történt a hangommal?
-
Valószínűleg megsérültek a hangszalagjai. Tudja,
hogy ami megtámadta mit csinált?
-
Nem vagyok hülye – emeltem a tekintetem a
plafonra. – A maguk fajtája miatt halt meg az apám. Elígért Neki és aztán nem
tartotta be a szavát… Hallottam, hogy apám azzal akarta magát védeni, hogy azt
mondta… – néztem óvatosan a kutakodó szempárokba. – Azt mondta, hogy a változás
megölne.
A fiú idegesen pillantott a szőke hajú
orvosra, aztán suttogott valamit hevesen gesztikulálva – kezdtek egy kicsit
elhomályosodni és ez egyáltalán nem tetszett. Aztán rám tört a remegés és egy
pillanatra elsötétült előttem a világ.
-
Egy farkas? Ki változtatna át egy farkast? –
kérdezte a fiú és hallottam egy fenyegető morgást. Morgást, amely az én
torkomat hagyta el. – Változz vissza!
-
Edward! – csitította az orvos. – Miss Belby,
kérem próbáljon visszaváltozni. Gondoljon arra, hogy ember – próbált segíteni.
Annál nagyobb szégyent még nem éreztem,
mint a visszaváltozásom után – teljesen meztelen voltam. Mindketten elfordultak
míg visszamáztam az ágyba és álig betakarózta. Éreztem, hogy az arcomba tóduló
vér még mindig látszódott – emiatt egy kicsit még mindig kényelmetlenül éreztem
magam.
-
Doktor – szólítottam meg, mire ő rögtön felém
fordult mosolyogva. – Kérem, elmondaná, hogy mi történt velem?
-
Azt tudja, hogy mik vagyunk – ez megállapítás
volt nem kérdés. Bólintottam. – És tud valami furcsaságot a családjáról?
-
Az érdekli, hogy tudtam-e, hogy az apám
alakváltó volt? Véletlenül tudtam meg, apám azt mondta engem nem fenyeget az
átváltozás veszélye.
-
Úgy látszik a vámpírméreg működésre ösztönözte
az alakváltó géneket.
-
De nem működik valami fényesen – szólt közbe
Edward. – Az ösztön azt súgta volna, hogy megtámadj bennünket, de te csak
morogtál egyet.
-
Valószínűsítem, hogy erre is a vámpírméreg a
magyarázat – mondta a doktor.
-
Carlisle! Ha a vámpírméreg lenne a magyarázat,
akkor Isabella miért támadt az átváltozás után?
-
A nagyapám vámpír volt – kotyogtam közbe.
Mindketten rám kapták a tekintetüket, és csak annyit tudta kiolvasni belőle: Miért nem mondtad előbb?
-
Akkor a több méreg miatt történt. És mivel van
benne – felköhintettem – benned alapból egy kis vámpírméreg, így nem érzékelsz
veszélynek.
-
Ebben van valami. De Carlisle itt nem maradhat,
aztán meg Edan is… Jobban van már?
Megint egy olyan beszélgetésbe kezdtek,
amihez nekem semmi közöm sem volt. Viszont megtudtam, hogy ez az Edan
megtámadta az én támadómat az erdőben – aztán a családja segítségével
elpusztították.
-
Esetleg hazamehetnék? – kérdeztem halkan.
***
Egy év – ennyi telt el a támadás óta.
Azóta, hogy találkoztam Carlisle és Edward Cullennel. Edan – mint később
kiderült Edward fia – bejött, amikor bementem kontrollra. A hangom sokat
javult, de még mindig olyan volt mintha halkan beszélnék – ennél jobb már
biztos nem lesz.
És egy hete elkezdtem randizni – olyan
régimódi randevúkon vettem részt. Carlisle igazán megértő volt, és kedves.
Annyira csodáltam a tartásáért – még ha Isis segített is neki, nem számított.
Viccelődtünk és jól éreztük magunkat egymás közelében. Persze a beszélgetések
nem csak az ő életéről szóltak – bár a hangomat nem volt szabad erőltetnem
szívesen meséltem neki.
A családja egy kissé félve fogadott – és
Rosalie elmondta, hogy soha nem lehet olyan jó, mint Esme volt. Ez egy kicsit
rosszul esett, de volt benne igazság – sosem pályáztam Esme helyére, de az
elfogadásukat szerettem volna…
Minden rendben volt – idővel már nem
volt nekik fura, hogy ott vagyok. Félig költöztem csak hozzá, mert a szívem még
visszahúzott a családi házhoz.
-
Nem akarsz ideköltözni – suttogta a fülembe
miközben a köntösöm szélével játszadozott.
-
Tudod, hogy miért nem. Ott van az összes emlékem
– mondtam a legolcsóbb kifogást. Ha nem Carlisle lett volna, biztos, hogy
elküld – de Carlisle értette.
-
Mi lenne, ha én költöznék oda?
A válaszom egy heves csók volt. Elterültünk
az ágyon – Alice-ék ágyán. Annyira szerettem…
Az esküvőnkön rosszul lettem – a
boldogító igen után elkezdtem köhögni. Aztán elsötétült a világ – és éreztem,
ahogy Edward is Carlisle különféle anyagokkal teli fecskendőket szúrtak belém.
A testem így ellenkezett a terhesség
ellen – az már túl sok méreg lett. A farkas bennem haldoklott és ez magával
rántotta a többi részem is. Tizenhat nap elteltével viszont megszűnt a
szenvedésem – megszűnt a fojtogató karok szorítása. Egy egészséges
fiúgyermeknek adtam életet – Alexander.
A különféle anyagok megtették hatásukat
– megvédték a farkast és erősítették a szervezetem. A küzdelem a testemben
elcsendesedett és a „felek” kiegyeztek döntetlenben. Alex miatt viszont
aggódtunk, de szerencsére nem lett baja.
A házunk… Ahol annyi minden történt az
idő múlásával…
VÉGE
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése